kiköltöztünk

kibelezett számítógép házak, folyóiratok, több ezer műanyag tároló edény és befőttes üveg, monitorok, gépem a guginál, mocsok a padlón, lift és gépterem, lift és gépterem, lift és 106-os, pezsgő, sör, bor és vodka jéggel, szénné rohadt krumpli a kamrában, cigi, cba halrudak és sültkrumpli (aka fish & chips), modest mouse, alvás. másnap szekrények (4), ágyak, szőnyeg, blutek és kaparás, mosogatás és felmosás, nápoly feeling és szemétpakolás (vagy gumikesztyű és hányás), karbantartó és megvanmindenbőlhárom, végső harc a portán. mission accomplished. bonus level: sopron.

afafsad

hát akkor elkezdem. persze most még úgysem olvassa senki, de mindegy is, egyelőre az az érzésem, inkább magamnak írom - vagy nekem fontosabb. két-három éve még nem gondoltam volna, h egyszer majd blogot írok. tényleg nem. úgy voltam ezzel, h azért zavart nagyon sokáig maga a blogolás, mert túl népszerű volt, mindenki elkezdett blogo(ka)t írni és nem kellett sokat várni pl az első olyan blogra, ami a szarásról szólt (a srác minden nap postolta az aktuális kábelt és egy rövid történetet is hozzá).

persze azt sem gondoltam volna, h egyszer majd hegymászó boltban szandált fogok venni. és hogy rózsaszín mp3 lejátszót veszek (mellesleg itt nem csak a színről van szó, hanem az mp3 lejátszók iránti régi ellenérzésemről is). és hegyalja helyett a balaton soundot választom... szóval változnak itt a dolgok, most már kb egyedül abban vagyok biztos, h semmi sem biztos. az egész ellenmondásosságát az fejeli meg, h ez vhogy biztonságérzetet ad. erről jeremy waldron cikke jut eszembe (vigyázat, távoli asszociáció!), amit ugyan több olvasás után kezdtem érteni, de végül megérte a fáradtságot (itt olvasható).

igyekszem majd a blogot átrendezni, h minél kevésbé hasonlítson egy sablonra..csak még bele kell jönnöm. addig is olvassátok és kommenteljetek. de tényleg.