"jó volt barney-t újra látni. egy pillanatra eltűnődtem azon, mennyit változott a black mesa incidens óta. nem pusztán arról van szó, hogy az eltelt évek alatt öregebb lett. még mindig sokszor ül ki az arcára a barátságos mosoly, de néha valahogy fáradtnak és kétségbeesettnek is tűnik egyszerre. persze, a humora még a régi. a rá oly jellemző laza stílust is sikerült megőriznie, dacára annak, amit átélt.
a rövid elmélázást barney hangja töri meg, "jó titeket újra látni" és természetesen hatalmas mosollyal üdvözöl minket alyx-szel, . egy kisebb épületre mutat, abban vár még néhány túlélő és lázadó (a különbség, hogy a lázadóknál lehet fegyver vagy elsősegély csomag), akit van esélyünk kimenekíteni city 17-ből. a feladat természetesen rám vár majd, hogy átkísérjem őket a vonatokig. egyelőre nagy a csend, de kétségem sincs afelől, hogy perceken belül ránk talál egy csapat combine. elindulok az első csapattal (négy civil) és alyx-szel az állomás felé. barney az epületben marad, ő majd az utolsó körrel jön. átvágunk egy nagyobb téren, amit néhány kiégett, felborult autó és szanaszét hagyott faládák tarkítanak, majd egy másik épület szűk folyosója után egy hangárban találjuk magunkat. a vihar előtti csend egyre idegtépőbb, a csapaton is látszik, nem nagyon bíznak abban, hogy élve kijutnak innen. végül mégis megússzuk harc nélkül és eljutunk a vonatokhoz. alyx meg is jegyzi, hogy ha ez ilyen könnyű volt, akkor mindnnyian átjöhettek volna.
megköszönik a segítséget, majd gyorsan felmásznak az egyik vonatra. az első kör megvan, fordulhatok vissza a többiekért. alyx itt vár majd az ajtónál és egy combine-ok által itt hagyott lőállás mögül fedez minket. egyedül indulok tehát visszafelé, mikor meghallom a már jól ismert zajt: mintha ezerféle éles fémtárgy feszülne egymásnak, azon erőlköve, hogy ki tudja jobban megkarcolni a többit - mindez torz propeller-hanggal keveredve. a gravity gunnal persze nem kihívás összezúzni a kis manhackeket, a gond egy másik számtalanszor hallott hang: a combine cb. fegyvert váltok (a tőlük szerzet pulse rifle-re esik a választás) és kirohanok a térre. majdnem későn veszem észre, hogy időközben néhány aknát telepítettek az épület elé. rövid gondolkodás után ismét a gravity gun van nálam és kirángatva egyet a betonból, azt az ekkor megérkező combine katonák felé hajítom. a robbanást már az epületben hallom, ahol barney jön még négy túlélővel. az egyik orvos, jól jöhet még, ha sikerül megtennünk a visszautat.
ismét a téren vagyunk, a tetőről és egy jobboldali kis utcából újabb combine katonák érkeznek. mivel nincsenek sokan, gyorsan végzek velük és rohanunk tovább a hangár felé. itt is várnak minket, ez azonban keményebb menet lesz - fut át az agyamon -, az ablakon keresztül ugyanis egy tucat combine elite érkezik. az egyik rögtön ránk lő egy energiagömböt, ami azonban célt téveszt és nagy robbanással összezúzza az egyik vonatszerelvényt. így majd felfelé kell kerülni, legalább az ablakon keresztül ránk rontó katonák könnyebben elintézhetőek lesznek egy jól irányzott shotgun lövéssel. sajnos ez visszafelé is működik, derül ki számomra, mikor mögöttünk hallom a puskák dörrenését. a csapat egyik tagja holtan esik össze, már nem láthatja, ahogy a két combine katona méterekkel mögötte elterül. eliteből sincs több, tovább kell rohannunk, a következő kocsi után alyx fedez minket és segít bejuttatni a csapat életben maradt tagjait.
jöhet az utolsó kör, most már barney-val az oldalamon. a visszaút azonban most sem egyszerű, ahogy kilépek a térre, hallom az apc (combine páncélozott autó) rakétakilövő hangját. gyorsan fordulok is vissza, időben ahhoz, hogy a robbanás csak kicsit hátralökjön, de komolyabb kárt ne tegyen bennem. szerencsére nálam is van néhány rakéta (nem rég találtam egy, a téren lévő ládában), így kiegyenlítettebb lesz a küzdelem. először leszedem az apc-t védő combine katonákat (ebben már barney is segít a szemközti épületből), majd a célkövetős rpg segítségével felrobbantom magát a járművet. barney megveregeti a vállam: "na, ez az a gordon, akit én ismerek". a visszaút alyx-ig könnyebb vele, ketten gyorsan leszedjük a maradék katonákat, a velünk tartó két civil sértetlenül jut el a vonatig.
barney indul a túlélőkkel, mi pedig ismét kettesben alyx-szel az utolsó vonattal megyünk, addig is feltartva a várható combine erősítést. úgy tűnik felesleges volt itt maradni, hisz' egy lélek sincs már rajtunk kívül az állomáson, mehetünk végre mi is. ekkor azonban hatalmas robajjal beront az állomásra egy strider és azonnal tüzet nyit ránk. alyxnek sikerül fedezéket találni, nekem csak a másik irányba rohanva van esélyem, így ismét elválunk. a konténerek takarásában próbálom megkerülni, közben egy tucat combine katona nehezíti meg a dolgom. az egyik konténerben pedig még mérgező headcrabekkel is meg kell küzdenem! már csak a zombik hiányoznak - gondolom bosszúsan. szerencsére maradt még néhány rakétám, három jól irányzott lövéssel legyengítem a stridert. ez azonban kevés neki, így az útközben talált (eredetileg nekem szánt) aknákat vágom hozzá a gravity gunnal. a második után szinte elviselhetetlen hangot kiadva összecsuklik, én pedig alyx aggódó hangját követve megtalálom az utat a vonathoz. alyx gratulál, próbál kicsit viccelődni, lazán előadni a harcot, de látom rajta, hogy nagyon féltett. most már tényleg indulhatunk, mindegy merre, csak minél messzebb city 17-től. a vonat végre kigurul az állomásról. alig haladunk pár száz métert, mikor kisebb robbanás rázza meg a citadellt, alyx szerint elkezdődött. még látom ahogy az advisorok, mint apró bogarak rajzanak ki a citadellből fura mentőkapszuláikban, majd minden egyre világosabb lesz.
halványan emlékszem a robbanásra. nem is robbanás volt, inkább mintha egyszerre minden sokkal hangosabb lett volna, egyre magasabb frekvencián. majd sötétség. homályos képek. alyx kapaszkodik a kettétört vonatból kiálló vascsőbe, alatta szakadék - talán egy hídon lehetünk. alyx a nevemet suttogja. segítséget kér. mindjárt lecsúszik a keze. ismét sötétség..."
ja, amúgy azt álmodtam tegnap, hogy játszom az episode three-vel.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése