2008. október 28., kedd

    mindenféle

    csodás dolgokra lehet bukkanni az interneten. itt van pl rögtön egy videó, melyet a kockablogon találtam. lehet, h kamu (bár nem úgy tűnik), de még akkor is zseniális. hekkeld meg az arcod:



    az indexről pedig kiderül, h japánban blogol egy cserepes növény, meg az is, h pécsett szarrá verték egy klub vendégeit válogatás nélkül, de elhatároztam, h ilyen dolgokról nem fogok írni. inkább maradok az olyan jópofa dolgoknál, mint pl új buszreklámok londonban:



    az történt, h vmi durva reklámkampányt rendeztek a keresztények, a plakátok szerint ha nem hiszel istenben, a pokolra jutsz. ezt túl direktnek találták néhányan és válaszoltak. egyébként egyiküknek sincs igaza, isten valójában buddhista.

    és ott van persze a torrent is, aminek most éppen a dead space nevű sci-fi horrort köszönhetem. nem áradozok róla, mert tudom, h nem érdekel titeket. véres, parás, hangulatos. akit mégis érdekel, arra kérem, h szóljon mikor ér rá, h nézzen játék közben (egyedül nem megy sokáig). majd kiteszek egy beosztást a woodstek ajtajára. azért egy rövid videót muszáj megmutatnom:
    nem, mégsem. most nem találok jót. és egyébként is megyek big bang theory-t nézni.

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése