2008. november 28., péntek

    visszafelé és egy helyben

    "Egy kissé kiesett az időből, visszafelé, majd újra előre látta a késő éjszakai filmet. A második világháború amerikai bombázóiról szólt a film, meg a nagyszerű hősökről, akik ezeken repültek. Ahogy Billy visszafelé látta a filmet, ez történt benne:
    Egy angliai repülőtérről felszálltak hátrafelé, lyukakkal és sebesültekkel és holttestekkel teli amerikai gépek. Franciaország fölött néhány német vadászgép háttal feléjük repült, és golyókat és bombarepeszeket szívott magába az amerikai gépekből és azok legénységéből. Ugyanezt tették a földön levő levő sérült amerikai bombázókkal is, majd azok felszálltak, és hátrafelé repülve szabályos alakulatba rendeződtek.
    Az alakulat hátrafelé elrepült egy lángokban álló német város fölött. A bombázók kinyitották a bombakamráik ajtaját, és működésbe hoztak egy csodálatos mágneses szerkezetet, amely kioltotta a tüzeket, henger alakú fémtartályokba gyűjtötte össze a lángokat, majd felemelte a tartályokat, és beszippantotta a repülőgépek hasába. A tartályok szép, szabályos sorokban elrendeződtek az állványokon. Odalenn a németek is csodálatos eszközökkel rendelkeztek, mégpedig hosszú acélcsövekkel. Ezeket arra használták, hogy még több szilánkot szippantsanak be a repülőgépekből és legénységükből. De még mindig maradt néhány sebesült amerikai, és a bombázógépek egy része is nagyon rozoga állapotban volt. De aztán Franciaország fölött ismét megjelentek német vadászgépek, és mindent és mindenkit vadonatújjá varázsoltak.

    Amikor a bombázók visszaértek a támaszpontjukra, leszedték tartóikról az acélhengereket, és visszaszállították hajón Amerikába, ahol is az éjjel-nappal üzemelő gyárakban széjjelszerelték a hengereket, ásványokra bontva szét veszedelmes tölteléküket. Ezt a munkát, megható módon, főleg nők végezték. Az ásványokat ezután hajón távoli vidékek szakembereihez vitték el. Rájuk hárult az a feladat, hogy elássák a földbe az ásványokat, s olyan okosan rejtsék el, hogy soha, senkinek se árthassanak megint.
    Az amerikai repülők beszolgáltatták az egyenruhájukat, és középiskolás srácok lettek. És Hitler csecsemővé változott - így vélte Billy Pilgrim. Erről már nem szólt a film. Billy csak tovább következtetett. Mindenki csecsemővé változott, és az egész emberiség, kivétel nélkül, azon a biológiai kísérleten munkálkodott - vélte Billy -, hogy két tökéletes embert hozzon létre, név szerint Ádámot és Évát."

    részlet az ötös számú vágóhídból. leginkább ez fog kötődni a párizsi utazáshoz, ugyanis eddig nem nagyon voltam a lakáson kívül. mire jobban lettem (ma délután), beparáztatott a háziorvos, h ha repülök pl kiszakadhat a dobhártyám (a nyomáskülönbség és a gyulladás jótékony együttesétől), meg ilyenek, úgyhogy két órán keresztül vadásztunk füll orr gégészetet párizsban. cserébe a k&h-s ügyfélszolgálatis csajszi egy tündér volt, mindennek utána nézett és végül ő talált orvost, akihez be is jelentett és most épp azt próbálja elintézni, h ne kelljen semmit fizetnem. ja, ez a dombornyomott kártya miatt van - bár sosem hittem volna, h ennyire segítőkészek. hogy lesz ebből holnap debrecen?

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése