2009. október 13., kedd

    usb wtf

    van pár felesleges, röhejes usb kütyü (ez vagy ez, esetleg ez), de a legdurvább minden bizonnyal a nyuszis usb kézmelegítő:



    na jó, igazából nem is. nem lehet választani legdurvábbat, a következő tízes lista minden egyes tagja wtf: usb winter gadgets. és igen, újabb geek blogot kezdtem el olvasni - geekalerts.

    2009. október 12., hétfő

    svéd street art

    vagy underground art?? nem tudom, mindenesetre én is végigugrálnék rajta párszor (egy boci-boci-tarkát pl. muszáj lenne). és ezt is nagyon megnézném, ha már ott vagyunk.

    2009. október 11., vasárnap

    úton lenni boldogság

    megérkezni halál - énekli szekeres andris egy korábbi (még vállalható) junkies albumon. a degeneráció című új lemezzel valszeg egy életre elásták magukat nálam és a tendenciát elnézve képesek ennél még sokkal rosszabbra is, várom a további frappáns szám- és albumcímeket (a hjúmenrész, a rockandrolllból ötös és az apám egy japán azért elég magasra tették a lécet).

    a cím pedig jól összefoglalja, h a fesztiválszezon után mi tart életben. a diplomamunka és a nyelvvizsga megszerzése helyett vagy utazom, vagy utazást tervezgetek. rotterdam, krakkó és stockholm. kalkbrenner & ellen allien, iamx és muse.

    talán furcsán hangzik, de az egész rotterdami kiruccanás legjobb élménye a couchsurfing volt. egy jófej, laza holland srácnál voltunk, akinél végül hatan (!) cs-ztünk. kettőről indultunk, majd ebből lett négy, később öt (ez indulás előtti este derült ki, már nem is tudtuk megvárni, mit szól leendő hostunk az újabb létszámnövekedésre). végül bevállalt még egy amerikai arcot is stephan, mert ha már így is ilyen sokan vagyunk, egy ide vagy oda nem számít. a lakás nagyon fasza volt és bár ennyi emberre kicsinek tűnhet, nagyon családias kis alvósarkot csináltunk a nagyszobában, ahol tök kényelmesen elfértünk.



    a város nagyon érdekes, tele van furcsa és látszólag random összeválogatott épületekkel. mivel még nem voltam hollandiában, elég meglepő volt a rengeteg bicikliút (széles és az út mindkét oldalán van), ha ez itthon is így ki lenne építve, tuti bicóval járnék. olyan sokat nem mászkáltunk, a lényeg most a koncert volt, ami kicsit felemásra sikeredett két dolog miatt is. úgy tűnik, lassan hagyománnyá válik, h minden utazáson lerobban vki. párizsban én hoztam össze, kubában majdnem mindenkinek volt legalább egy remek napja, rotterdamban pedig ancsa taxizott haza fél órával kalkbrenner előtt.. a másik problem pedig ellen allien volt.

    miután leléptek a lányok, én majdnem összetűzésbe kerültem a biztonságiakkal (ki akartam öt securitys közül szedni egy gyereket, akit épp akkor dobtak ki), de végül egy hatodik elrángatott onnan, h "not your business". kalkbrenner már kb fél órája játszott, mire végre elfogyasztottuk a pálinkát a dohányzó helységben (illetve pitével fejenként kiöntöttünk egy-egy korsó 4 eurós sört). a koncert jó volt, egy csomó számot játszott a berlin callingról, sokan is voltak, úgyhogy bár nem volt katarzis, de megkaptam, amiért odamentem. ugyanez nem mondható el az ellen allien koncertről. ő egyáltalán nem játszott az albumairól (pedig egy stadtkind vagy egy sehnsucht mennyire fasza lett volna!), cserébe vmi nagyon minimál alapzajt kevert. legközelebb, ha megyek ellen allienre, muszáj vmi bogyót bevenni, mert ezt akármennyire részeg vagyok, nem tudom értékelni. kb a felénél ott is hagytuk és csak annyi pozitívum maradt meg, h legalább láttam megint élőben.

    utolsó rotterdami esténken 22 ingyen sört fogyasztottunk el négyen egy helyi kis kocsmában, köszönhetően stephan tokenjeinek (pultosként dolgozik a srác és a munkahelyén kap egy csomót). a reptérhez (weeze) közeli kis városkába (kevelaer) visszastoppolni is külön élmény volt. jó arcok vettek fel, volt időnk várost nézni útközben, egy éppen záró német pékség pedig rengeteg ingyen kaját adott nekünk, csak úgy jófejségből. a másik cs is tök jó volt, bár utólag kissé fura a csávó, aki épp az egyéves gyerekének a keresztelőjéről jött, majd a barátnőjével várost néztünk (aki férjezett..és a gyerek nem tőle van), egy nap múlva pedig szerelmes smsek ezreivel árasztja el egyikünket - legyen titok, h kit.

    na, lényeg, h fasza volt és most már csak pár napot kell várni a következő utazásig, ami krakkó. az iamx pedig remélem összekapta magát és most nem csak két számot nyomnak az új albumról. még néhány kép rotterdamból:


    esso reklám


    "mouse, we're in"


    kanapét csak ablakon keresztül


    nyílik


    random


    "tedd le az arcod rendesen"


    híd


    (fél)meztelen


    kirakat


    bukfenc

    2009. október 5., hétfő

    iLickit

    ha eddig bárkinek is kétsége lett volna az iPhone-nal kapcsolatban, íme a bizonyíték, h miért érdemes megvenni. persze drága, ellopják, eltöröd vagy esetleg az arcodba robban, de ez mind semmiség. amellett ugyanis, h menő (érintőképernyős, apple) és van rá egy csomó application, most már nyalogathatod is anélkül, h perverznek néznének. arra azért ügyelj, h akik látnak közben, ismerjék ezt a játékot:

    2009. október 2., péntek

    j. t.

    létezik egy jack thompson nevű frutsztrált amerikai csávó, aki minden erőszak mögött a videójátékokat látja. most éppen a facebookot akarja beperelni, hátha hasznot húz végre permanens kereszteshadjáratából. és van ez a képregény, ami tömören összefoglalja a lényeget:


    2009. szeptember 22., kedd

    rotterdam & seth macfarlane

    gondoltam, írok egy egysoros bejegyzést, mennyire várom már a repülést és rotterdamot, na meg kalkbrennert és alá embeddelek egy youtube videót:



    aztán elkezdtem keresgélni youtube-on és zseniális macfarlane videókra bukkantam, így pár sorral és két videóval hosszabb lett a post.



    utóbbi zöld kampányfilmből van stewie-s is.

    2009. szeptember 20., vasárnap

    újabb revival

    szép lassan visszatérnek a régi nagyok, most éppen a rammstein. hozzám a régi albumokkal (egyelőre), amúgy meg ezzel a klippel:

    khmm. most néztem meg, nem lehet embeddelni, ide klikkeljen, aki 18 elmúlt és nem prűd: rammstein - pussy.

    2009. szeptember 17., csütörtök

    zöld

    2009. szeptember 11., péntek

    tervezés közben

    lehet, h kicsit elszaladt velem a ló, de vhogy így képzelem el ezt a félévet: http://www.last.fm/user/ndever/events. persze, ha még rióba is akarok repjegyet venni, akkor muszáj lesz dolgozni, eddig két lehetőség jött be, remélem a korábbi szocos helyekre is visszahívnak. diplomám meg majd lesz vhogy. vmikor.

    szóval tervezgetés közben rendszereztem a mappákat a végre-valahára sikerrel újratelepített gépemen, mikor is rábukkantam egy csomó telefonnal készített képre. nagyrészt tavalyiak és a legtöbb olyan, h bármit megadnék, ha most ott lehetnék újra (még az is lehet, h bizonyos helyzetekben máshogy döntenék). partyfotók és életképek rossz minőségben. ja, és új felfedezettjeim: leila és colleen (utóbbi az első francia előadó, akiért odavagyok).


























    2009. szeptember 6., vasárnap

    volt

    több oka is lehet annak, h miért nem jött be idén annyira a volt, de talán a legvalószínűbb, h tavaly annyira magasra került a léc, h azt képtelenség volt überelni. persze az is lehet, h - szintén a tavalyi miatt - túlhypeoltuk az egészet, nagyon sokat vártunk. de abban is van vmi, h nem kellett volna minden délutánt a spar előtt tölteni, hanem inkább bent hülyülni. mint tavaly.

    persze igazából tök jól éreztem magam, így nem is rinyálok tovább, hanem összeszedem az emlékezetesebb eseményeket.

    koncertek szempontjából átlagosnak mondható a felhozatal, mansont vártam egyedül nagyon, de szerencsére idén is értek kellemes meglepetések. az idei nagy pozitív csalódás a franz ferdinad volt, akiket eddig kb százszor megnézhettem volna különböző fesztiválokon, de vhogy sosem került rá sor. most igen, mivel az egész társaság kíváncsi volt rá és végül eszméletlen nagyot buliztunk. megpróbálkozom az itthoni hallgatással is, talán több sikerrel járok, mint a manu chaoval (aki a tavalyi nagy meglepetés, de itthon nem bírom hallgatni).

    a ladytron sem volt rossz, de már prágában megtapasztaltam, h nem igazán bulizenekar, így annyira nem voltam oda értük. kellemes volt, de sztem nem fesztiválra valók. azért ha még lesznek, természetesen megnézem őket.

    magyar zenekarokról nem írnék, minden a szokásos, quimby, kispál, csapda hozták az elvárt szintet, semmi extra. inkább röviden mansonról. a koncerttel kapcsolatban pontosan úgy voltam, mint az új albumával. nem várok sokat. és ugyanúgy, mint a high end of low esetében, annál azért többet kaptam. nem volt eszméletlen, nem volt sokkoló, de azért jobban hozta a formáját, mint amire számítottam. egész jó számokat válogatott össze az új albumról és a régiekről is, valamint az előző borzalmas eat me drink me-t és a felemás golden age of grotesque-t bölcsen hanyagolta (albumonként egy-két szám max). külön élmény volt, h bálintnak köszönhetően beverekedtük magunkat kb a harmadik sorig, amit persze egy '96-os vagy '98-as turnén nem tehettünk volna meg komolyabb sérülések beszerzése nélkül. örültem a great big white worldnek (a videó az utolsó vállalható album turnéján készült) és annak, h azért volt vmilyen szintű színpadi show, kellékekkel és némi átéléssel. manson bármennyire is próbálkozik, azért még nem tart ott, h ne legyek elfogult vele kapcsolatban. persze, ha kijön még egy album..

    a bulik jók voltak, bár eléggé összemosódik az egész (illetve kb egy éjszakának tűnik utólag, ez is zavar kicsit). amit megfigyeltem, h egyre több helyen kezd háttérbe szorulni a borzasztó idegesítő retro faszság és dnb vagy dnb alapú vmi szól. ennek kifejezetten örültem, bár utolsó este már azon kaptam magam, h hiába megyünk át a harmadik helyre, igazából ott is ugyanaz szól, mint az előző kettőn. szóval ez kicsit a ló túlsó oldala, de mindenképpen jobb, mint ami eddig volt. remélem alakul még. a mash-upok különösen tetszettek, de a prodigy vs enya borzalmat igazán hanyagolni lehetne.

    jövőre is ott leszek, kedves tekesek, ha lehet, égy-t ne akkorra szervezzétek.

    ja, idei party people of the year díj egyértelműen bálintot illeti, aki végibulizta az utolsó estét úgy, h csak az egyik lábára tudott ráállni.

    2009. augusztus 27., csütörtök

    wonderful l4d

    igen, tudom mit ígértem, de lusta vagyok most koncertbeszámolókat írogatni. majd ha visszajöttem balcsiról, akkormáraztántényleg. addig is itt van ez a gyöngyszem, amit úgysem fogtok végignézni, pedig:

    2009. augusztus 18., kedd

    korn @ exit

    geekblogból most átmegyek kicsit koncert- (és fesztivál-) blogba. csomó elmaradásom van, pl exites zenekarok, szóval a következő néhány post témája ez lesz. kezdem a kornnal, akik kb 90%-ban meghatározták, h idén ki akarjak menni exitre.


    ugyan ez már a harmadik korn koncertem, mégis nagyon vártam őket. az első szigetes alkalom ugyanis csak nagy jóindulattal nevezhető igazi koncertnek, köszönhetően a több mint 20 perces veszekedésnek/verekedésnek, amit jonathan és az akkori kiegészítő gitáros produkáltak. mi erről akkor mit sem sejtve értetlenül hallgattuk fieldy monoton basszus prüntyögését. ezután következett a voltos produkció, ami tök fasza volt, csak kicsit túl sok számot nyomtak a see you on the other side-ról, ami nekem annyira nem jön be. azóta készült új album (untitled), ami "nem igazi korn" a trú arcok szerint, de szerintem igenis jó lett, még ha nem is hozza a korai albumok hangzását, színvonalát. na, erről szerettem volna hallani pár számot élőben.


    és ez az, ami nem sikerült. az album 2007-es (!!), de egyetlen egy dalt sem voltak képesek játszani róla. olyan, mintha meg sem született volna az a lemez. bár ez véleményem szerint elég gáz, mégsem tudok rájuk haragudni, mert maga a koncert zseniális volt. egy meglehetősen összeszokott koncertzenekar állt tőlünk nem is olyan messze (pitével nagyon előrezúztunk), akik bár nem sokat változtattak az évek óta működő számsorrenden - az untouchables óta annyit variálnak, h az aktuális új albumról benyomnak két-három számot -, de végre elkezdték szétszedni, kicsit máshogy játszani vagy jól elnyújtani az ezerszer hallott klasszikusokat. az pedig hatalmas érzés (hiába éltem már át slipknoton is), mikor az egész közönség (egyáltalán nem) egyszerre ugrik fel guggolásból a blind eleji zúzásnál. a one című metallica feldolgozás és az another brick in the wall mindig iszonyat nagy, ennél már csak akkor lenne faszább, ha a word up-ot is lenyomnák. összességében tehát azt kell mondanom, h a koncert változatos volt és itt-ott még számomra is nyújtott meglepetéseket. 2010-re tervezik az új albumot, de igazából felesleges, ha a koncerteken alapvetően az első, a harmadik, a negyedik és az ötödik albumról játszanak. inkább turnézzanak ezerrel, én szívesen elmennék még pár kornra.


    2009. augusztus 9., vasárnap

    batman

    a nagy klasszikus, az 1989-es tim burton film mai szemmel nem jó. engem legalábbis nagyon zavar a tömény 80-as évek hangulat. a zenék borzasztóak, a gengszterek bőrszerkóban, este is napszemüvegben, a nagydarab csávó kezében lévő óriási kazettás magnóról ne is beszéljünk. tudom, h nem ér összehasonlítani az új filmekkel, de nem bírom ki. jack nicholson valójában nem jó joker, michael keaton pedig béna batmannek, de igazából még bruce wayne-nek is. ami viszont nem írható annak a számlájára, h 20 éve készült ez a film, azok a kicsit esetlen párbeszédek, a nulla jellemábrázolás és az, h a joker teremtette batmant és fordítva részt két mondattal elintézik a film végén.... kíváncsi vagyok, h a batman returns jobb lesz -e (imdb alapján nem)



    ami viszont nagyon fasza, az az arkham asylum.

    a fura pedig, h ennyit foglalkozom ezzel.

    update: jobb volt. tényleg.

    2009. augusztus 1., szombat

    nin & quake

    "The original music from id Software's video game Quake is credited to "Trent Reznor and Nine Inch Nails". Reznor helped record sound effects and ambient audio, and the NIN logo appears on ammunition boxes in the game." minderre pedig akkor bukkantam rá, amikor az AIDS-szel foglalkozó afrika kört lezáró kördogámhoz keresgéltem dolgokat a wikipedián. ugyan ma is tanultam vmit, de arról még mindig lövésem sincs, h mi az a person-year (igen, innen jött a nin-quake infó).

    2009. július 28., kedd

    campuson történt

    kis fesztivál - nagy mulatság. röviden ennyi a campus. igazából különösebb extra nem volt, mi is azt csináltuk, mint általában egy fesztiválon: ittunk és buliztunk amíg bírtuk (ez hol hajnali öt volt, hol reggel tíz). azért néhány fontosabb dologra rájöttem közben, mint pl. nem nagyon fogok már visszatekintgetni, hanem inkább előre nézek - és mivel ez nem egy romiblog, ezért maradjunk is ennyiben. vagy h ne baszogasd a rendőröket debrecenben.



    törcsi itt még azért vigyorog, mert azt hiszi, az előbbi kalandját a mögötte szemöldökráncoló rendőrbácsival mindenféle következmény nélkül megúszta. néhány másodperccel később a boltban vásárolt mézes meggy pálinkával próbálta ünnepelni győzelmét a rendfenntartó erők felett, mire odalépett hozzánk a rendőr és nagyon kedvesen megemlítette, h "közterületen való alkoholfogyasztás"..

    itt még mindig kicsit mosolyogtunk, hányszor volt már ilyen és végül mindig elengedtek egy ejnye-bejnyével. a mostani sztori talán azért lehet más, mert korábban nem kérte meg egyikünk sem a zsarukat csurom vizesen, h hadd öleljük meg egy fénykép erejéig. hát igen. ennek a két arcnak (ja, közben megérkezett a társ) nem igazán volt humorérzéke. attól sem lettünk szimpatikusak, h kedves dávid két lakcímet mondott be (ha jól tudom, mert az első kamu volt), majd a születési dátumot is elbaszta. miközben őt szívatták gyanútlanul belekortyoltam a sörömbe, ami valóban botorságnak tűnhet, de azt a sört az utcán vásároltam!!!! akkor hol igyam meg?? (a városban is volt hepaj és lehetett sört kapni az idegeiglenesen felállított bódékban). így tőlem is kérték az iratokat és a végeredmény fejenként egy húszezres helyszíni bírság. ez mellesleg a maximum, amit kiszabhatnak. életem legdrágább pálinkája, söre volt ez.

    külön tetszett az a rész, mikor az egyik primitív rendőr kérdezi a töröktől (a rossz dátumnál), h "mi van, vmi probléma van bent mentálisan?". végül a röhögést és a beszólást is sikerült visszafogni, így a tankcsapdáról lecsúszva ugyan, de a campuson tölthettük az utolsó esténket. nem pedig a debreceni kapitányságon. innen is üdvözlöm a rendőr urakat és köszönjük a leckét!

    2009. július 21., kedd

    2009. július 17., péntek

    little red riding hood's zombie bbq

    a fenti cím nem vicc, tényleg létezik egy ilyen játék. íme a trailer:

    stoppolásról

    addig halogattam a stoppolásos sztorik leírását, mire p kolléga megtette helyettem (vmiért mostanában ez az egybetűs megszólítás a menő). az az egy-két ember, aki olvassa ezt a blogot, de az övét nem, legalább egy bejegyzés erejéig látogasson el oda, mert nincs kedvem leírni kb ugyanazt: oucs-exit.

    azért a visszastoppot leírom, ugyanis az exit után külön indultunk haza (illetve pite szófiába). igazából én nem nagyon akartam egyedül stoppolni, mert ha többen szívunk, azt könnyebb elviselni (meg utólag röhögni rajta), ráadásul egy négynapos fesztivál után elég kész az ember ahhoz, h ne sajnáljon 15-20 eurót egy vonatjegyre. az volt tehát a terv, h hátha találkozom magyarokkal a fesztiválon, akik majd hazahoznak, vagy ha nem, akkor marad a vonat. a történet szerencsésen indult, ugyanis rögtön első nap (miközben négy órán keresztül vártunk a kemping bejáratánál, h hatra "maybe there will be more information about the camping tickets") megismerkedtünk egy magyar társasággal. illetve kis túlzással az egyetlen magyar társasággal, akik az exitre eljöttek (rajtunk, meg egy páron kívül). a vicces az, h ők is az exitről ismerik egymást, az évek során úgy nőtt a banda, h "te is magyar vagy? akkor gyere velünk!". ők úgy mondták: "összefújta a szemetet a szél". jó arcok, bár azért van néhány érdekesség. pl utálják az angolokat, egészen sokat baszogatják egymást, h mekkora alpári faszok és hát.. na mindegy, lényeg, h velünk jófejek voltak, itattak meg minden és hát ugye megígérték, h hazavisznek, csak szálljak be a benzinpénzbe.

    elvileg "kora délután" indultak volna, ezért tíz körül átmentem, nehogy itt hagyjanak (telefon ekkorra már meghalt). én sem voltam túlságosan friss (előző este legalább 6 felesnyi rakiát letoltunk), de a zombisereghez képest, amit a magyar blokkban találtam..fitness norbinak éreztem magam. na mindegy, gondoltam, egy-két órát tudok várni, míg magukhoz térnek. aztán kinyögte a srác, h 4-5 körül indulnak. nem sokkal később arra leszek figyelmes, hogy a barátnője baszogatja, h "pár óra múlva vezetni fogsz és még mindig be vagy drogozva!!", majd sértődötten el akar menni, mire a srác karon ragadja, magához rántja, vmit sugdos a fülébe, végül elkezdi ölelgetni. ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, h inkább mégis megpróbálok egyedül stoppolni, elköszöntem és nekivágtam a nagy útnak.

    ami eszméletlen bénázással kezdődött, ugyanis nem emlékeztem pontosan, h melyik busszal jöttünk be. a központig visszabuszoztam, ahol próbáltam kérdezgetni embereket, de jellemzően nem beszéltek angolul, vagy ha igen, nem tudtak segíteni. közben néztem térképet és az alapján az ötös buszt néztem ki, meg mintha rémlett is volna, h befelé is azt kaptuk el. elbattyogtam a megállóig, ahol még a biztonság kedvéért megkérdeztem egy csajt, aki mondta, h nem jó irányba megyek, nekem az egyes kell. fasza. séta az egyesig, majd felszállok, de nagyon gyanús volt, h mégse ez lesz a jó, így pár megálló után leszállok, megkérdezek mégvkit, aki megint ötöst mond. egyre vonzóbb a vonatozás, de nem adom fel, kissé bizonytalanul elindulok visszafelé. ja, hátamon a mázsa cucc, plusz pite sátra és polifoamja is nálam, mert ugye kocsival visznek majd úgyis...

    ekkor jött oda egy szerb srác, h "are you lost?", mire én "kind of..", majd elmondtam neki, hova és mivel gondoltam, mire mondta, h ja, szerinte is. elkísér, úgyis ráér. visszasétált velem az ötös megállójáig, közben tök jót dumáltunk, a végén még azt is megkérdezte, h van -e elég pénzem, mert ha nincs, tud adni egy kicsit a stoppoláshoz. mondtam, h ahhoz nem igazán kell és mire befejeztem a mondatot, már meg is jött a busz. a végállomás már ismerős volt, elindultam abba az irányba, ahonnan rémlett, h kiraknak. itt kissé megint beszartam, mert az "autópálya" 3-4 sávjából kettő volt elkerítve, mellette egy tucat tehén legelt és a forgalom jó esetben egy autó/perc. egy filmben iszonyat sablonos kép lenne ez a kihaltság ábrázolására.

    innentől viszont fasza, 10 percen belül megáll egy osztrák, aki M0-ig visz, ad kaját, írhatok sms-t a telefonjáról és még mindenféle külföldi fémpénzt is ad, h vigyek a húgomnak (cserébe kap egy új 200 forintost). a végén még kis bonyodalom, rossz helyen tesz ki, átmászás a szembe benzinkúthoz, onnan metróig (már az áruházig) visznek, majd onnan törökbálintig, de onnan már van busz pestre.

    szóval nem bántam meg, de őszintén szólva a benzinkút mellett sátrazós stoppolást sem. most már sztori.

    2009. július 15., szerda

    kegyetlen

    mocskos és brutális. sin city & francia művészfilm & batman = wtf???????

    2009. július 14., kedd

    blind myself

    azért jó, mikor az ember elkezd pakolászni a szekrényében (amihez nem nyúlt majd' egy éve), mert mindenféle gyöngyszemet talál. régi fotók, másodikos ellenőrző, mindenféle mütyűr és kacat. ilyenkor a sok nosztalgiázás mellett rájössz, h mennyi fölös szart tárolsz és több kiló szemét hagyja el a szobát, mire végzel.

    végre rávettem magam, h kidobjam az írott cd-ket (illetve megkérdezek még pár embert, hátha kell nekik), amikből legalább 300-400 db pihen a polcokon évek óta. eközben leltem rá egy magyar gyöngyszemre, a blind myselfre. iszonyat rég hallgattam, a cd nem is lett meg, csak a tok..szóval torrent és boldogság. erről beszélek:


    2009. június 27., szombat

    5555433

    ez nem az új számom, hanem az idei jegyeim. eddig legjobb átlag, eddigi legnagyobb kamu. tényleg el kéne mennem prog-infóra, mert semmit nem fog érni a közgázos diplomám (talán a szakfordító mellékszakirány).

    igaz, h ez keddtől egészen szeptember második hetéig egyáltalán nem fog érdekelni. csak legyek már sopronban!

    2009. június 23., kedd

    arkham asylum

    a nagy batman trip közepén érkezik egy játék, amit legalább annyira várok mint a következő half-life epizódot (ez nagy szó). az arkham asylum egyenesen telitalálat: a legdurvább, legsötétebb és legbetegebb helyet választották a fejlesztők a játék helyszínéül, gotham város elmegyógyintézetét. erről több képregény is készült, a különböző sorozatokban is sokat szerepelt és a batman beginsben is szerepet játszik (scarecrownak köszönhetően). ez akkora ötlet, h nem is sajnálom, h nem a dark knightot dolgozták át videójátékká. íme egy rövid trailer, h miről is van szó.



    az egészben egyetlen idegesítő dolog van, ami valószínűleg a sony rendkívül hatékony és pofátlan lobbistáinak köszönhető. mi lehet jobb az arkham asylumban batmannel végigzúzni mindenféle őrülten, illetve olyan ismert szereplőkön, mint pl harley quinn vagy poison ivy, miközben a jokert üldözzük? igen, lejátszani az egészet jokerrel.



    és ez az, ami csak és kizárólag a playstation 3 tulajdonosok kiváltsága, pc-n (és xbox 360-on) nem lesz ilyen opció. ez olyan, mint egy rossz vicc..

    mjúzik

    az új manson album, a the high end of low igazából nem is olyan rossz. mondjuk annyi előnnyel indult, h ettől már tényleg nem vártam semmit. a marilyn manson életmű megcsúfolása a golden age of grotesque-kel kezdődött, ami igazából még elment volna, ha az az utolsó album és brian hugh warner beismeri, h ennyi volt a bandában, majd vmi máshoz kezd. de még akkor is az elfogadható kategóriába esett volna a golden, ha utána egy überfasza albummal rukkolnak elő, nem pedig a szánalmas, leginkább szerelmi bánat (!!) ihlette eat me-vel, ahol az egyik sláger szám reférenje: don't break my heart and i won't brake your heart-shaped glasses.

    a lényeg tehát, h valóban nem vártam sokat és ehhez képest pozitívan csalódtam. na igen, ha nem tesszük magasra a lécet, nem olyan nehéz átugrani. főleg nem mansonéknak, akik ismét teljes értékű tagként lehetnek büszkék twiggy ramirezre (alább markolja manson combjait). visszatérése miatt antichrist superstar kaliberű lemezt ígértek, ebből persze nem lett semmi. a végeredményre azt mondanám, h ha muszáj még mansonéknak új albumokat ontani, akkor ez valamiféle minimumot határoz meg, hallgatható (last.fm-en nagyon kúszik felfelé), néhol pörgős, néhol szenvedős, néhol beteg, de igazából nem hasonlítható a korábbi albumokhoz. a voltos koncertre meg külön kíváncsi vagyok, mert már a golden age turné pesti állomásán sem nyújtottak nagy teljesítményt, rutinelőadásnak tűnt az egész. persze ilyen várakozásokkal a koncertben is könnyen pozitívan fogok csalódni..



    az új gossip viszont tök jó első hallgatás után, nagyjából egyetértek a quartos kritikával. az új iamx-et pedig már szénné hallgattam, de még mindig nem unom (itt már van különbség a quart kritikusaival). szóval ez utóbbi kettőt mindenkinek tudom ajánlani, míg a manson albumot csak kiábrándult fanoknak.

    2009. június 15., hétfő

    hoppá



    hát ennyi. több mint tíz év.

    amúgy gondoltam, megoldom olcsón/ingyen, esetleg még pénzt is kapok érte. ebből az lett, h az elején mondták, h kb 2-3000 forintot ér, mert rövid, vékony, stb. plusz ingyen hajvágás. mondtam ok és mire belegondoltam, h mit művelek, már ott feküdt előttem a skalp. aztán a hajvágás végén mondta a csajszi, h maradunk az ingyen hajvágásnál, mert tényleg túl rövid (nincs 40 centi), vagy fizessem ki a hajvágást és próbáljam eladni én. mondtam, h ezzel már nem fogok szenvedni, jó lesz az ingyen vágás. a végén azért csak adott 2000 forintot, "ha már ennyire belelkesítettelek".

    ezt most leírtam, de még igazából nem fogtam fel..

    2009. június 12., péntek

    illustrator

    végre sikerült letennem a seggem és nekiálltam tanulmányozni az illustratort. egyelőre két dolog hajt: a kíváncsiság és a lafraise contestek. mivel a photoshophoz nem értek egyáltalán, ezért teljesen a nulláról kellett kezdenem. most, h egy délutánt szenvedtem vele, azt mondanám vhol 0,0003 körül tarthatok. azért a sok viszontagság ellenére mégsem volt minden kínai, ha már használt az ember excelt, wordöt, spss-t, akkor némi előnye azért van; a kezelőfelület hasonló, tudod, hol keresd a dolgokat. na, de ez uncsi, inkább bemutatnám az első kreálmányomat, amit egy tutorial alapján készítettem:



    tudom, h nagyon egyszerűnek tűnik, de nem volt az. aki meg nagyon ünnepelne, h mekkora zseni vagyok, annak íme az eredeti: space ship. igen, nem akartam, h egy oldalon legyen a kettő. (a tutorialban nem volt végigvezetve, csak ameddig én is eljutottam)

    a lényeg, h majd szólok, ha az én mintámra kéne szavazni a lafraise-en. ha nem kattanok meg most hétvégén egyedül kockulva a koleszban..

    2009. június 9., kedd

    tanulságok

    az elmúlt néhány napban sok mindent megtanultam az életről, h ti is okuljatok, megosztom veletek. először is a közgázról. eddig sem kellett túlpörögni, de azért volt egy-két neccesebb tárgy. azt hinné az ember, h vége felé már nehezedik, ugyanis egyre szűkebb az a terület, amiben el kell mélyülnöd, apad a "bevezetés a.." kezdetű tárgyak száma. bár ez utóbbi valóban így van, a helyzet a következő: egyik leglájtosabb vizsgaidőszakom után több jelessel zárom a félévet, mint egyéb jeggyel. uccsó szóbelin is feleslegesen paráztam, egy éjszaka olvasgatással és 3-5 perc folyamatos beszéddel már landolt is az ötös az indexembe. ja, és nem kell öltöny!

    a második ájulás után azt hiszem, azt is megtanultam végre, h egy nagyobb parti előtt érdemes legalább vmennyire kialudni magad (ez több, mint 3-4 órát jelent), ha ezt nem teszed meg, akkor pedig legalább egyél, h szerencsétlen szervezeted bírja a megpróbáltatásokat. ha ezt is elmulasztod (behódolva a kor elvárásainak, h ne legyen már sörhasa az embernek 24 évesen), akkor legalább vmi cukrot vigyél be (csoki, kóla, tökmindegy..). na, már ezt is tudom.

    bármennyire is iszonyat jó találmány a steam, zseniális játékokért felel a valve (a half-lifeoktól a left 4 deadig), azért ott is csak pénzt akarnak, minél többet, minél egyszerűben. és amíg sokan izgulunk arra, h kevesebb mint egy óra alatt ledarálunk kb 500 zombit (ez nem túlzás, előző játékban pont ennyit zúztam le), akkor viszonylag könnyű dolguk lesz. bár a l4d2 bojkott talán kicsit megpiszkálja őket.

    asszem három elég is lesz egyszerre, amíg ezeken ámultok, íme egy blog, amit ha törik, ha szakad, index címlapra tornászunk majd: 520am. ötleteket, kritikát e-mailben lécci (a dizájn még nincs kész!).

    2009. június 7., vasárnap

    hitler & l4d2

    2009. június 1., hétfő

    lnlnag

    ha több, mint egy hétig nem írok, az egyrészt azzal jár, h ilyen ömlesztett izé lesz ide-oda csapongással, másrészt pont emiatt nem bírok értelmes címet kitalálni a postnak. ezért, h megkíméljem magam a szenvedéstől, egyszerűen csak rátenyereltem a billentyűzetre és miután először csak egy darab l betűt volt képes felfogni az egészből, ezt elkövettem még két alkalommal. ennyit a címről, lássuk, mi is történt az elmúlt hét folyamán.

    hát először is túl vagyok a parán, h holnap megint abból az elbaszott szervszoc 2-ből kelljen újra elmenni vizsgázni. a szerveztszicológiáról a következőket kell tudni: így hívják a főszakirányt, amire járok a közgázon; második féléve borít ki értelmetlenségével és a szerencsétlen előadóval, akire azt hiszem a legtalálóbb kifejezés a mamlasz; a legnagyobb kamu tárgyak között van mindkettő, ami ugyan nem nagy szó a közgázon, de azért ez mégiscsak főszakirány tárgy vagy mi.. mielőtt még vki akadékoskodni kezdene, ezt a szakirányt nem önszántamból vettem fel, hanem mert amire eredetileg jelentkeztem, az nem indult és a szervszoc kevésbé hangzott szarul, mint a vállalatelemzés. igen, ezek (voltak) a szociológián választható szakirányok.

    a szervszoc 2 tárgyra egyáltalán nem jártam be, ha választani kéne, inkább egy jonas brothers koncertet néznék végig.. az órák hanyagolása kapásból 30 pont veszteség - elvileg 100 lenne a max. amúgy beadandót kell írni meg vizsgát. a dolgozat (első) határideje március vége volt, így ennek megfelelően mikor a vizsga napján adtam le (május végén), az előadó tudatta velem, h "ez csomó pont levonást jelent a késés miatt". vagyis a házidoga, aminek (kis túlzással) a fele egy cikkből a másik fele pedig a tankönyvből lett kivágva, bármilyen zseniális, nem lehet max pont. a vizsgára kellett volna olvasni és vinni egy esettanulmányt, amit én 2 perccel a kezdés előtt szereztem meg. vagyis az egy és negyed óra első felében azt olvasgattam, majd a tankönyvet és a házidogához hasonló metódussal (azért több saját szóval/mondattal) elkövettem kb. ugyanazt. nem is tudtam befejezni, meg iszonyat nagy kamu az egész, ez sem lehet max pont. hogy kaptam mégis négyest? úgy, h egy mázlista köcsög vagyok (facebook "milyen lesz a vizsgaidőszakod?" alapján) vagy tényleg nagy kamu ez az egész szakirány a két idióta tárgyával és az előadóval együtt.

    közben vég nélkül hallgatom az új iamx albumot, illetve a holy fucktól az lp című csodát. lassan eldől, h melyik fesztiválokra megyek idén, most már csak pénzt kéne szerezni vhogy (asszem cd-pince lesz ebből). a heti berúgások, partik száma most már közelebb áll a héthez, mint a nullához, ami jelentheti azt is, h készülök a nyárra, de azt is, h tök hülye/nagy állat vagyok és meg fogok halni még idén. ha már a halálról van szó, muszáj megemlítenem, h kb. öt perce olvastam a valve hihetetlen bejelentését. breaking news: idén november 17-én érkezik a left 4 dead folytatása!!!! igazából nem teljes az öröm, mert egyrészt az első részt még bőven nyúznám és nem akarok pénzt kiadni azért, mert a játékosok jó része átpártol az új epizóhoz, márészt a valve-nél senki ne csináljon semmit, ami nem az episode three-vel kapcsolatos, egészen az új hl2 rész megjelenéséig. világos?

    közben pedig készül az új blog, amit egyelőre nem linkelek, mert ugyan már 4 (azaz négy) bejegyzéssel büszkélkedhet, a dizájn nagyon kezdetleges állapotban van. nyugi, nem kell sokat várni. ja, és majdnem elfelejtettem: ma ismertem meg a salad fingers nevű elképesztően beteg, hangulatos és vicces flash rajzfilmmel. nézzétek meg. mindenképp.

    2009. május 22., péntek

    arnold a király

    2009. május 20., szerda

    a legtutibb komment

    mi az, ami az "elsőzésnél" is rosszabb, idegesítőbb és szánalmasabb? nem, nem a második, harmadik, tizenegyedik kommentelő. hanem ez:

    ps***6 2009.05.19. 19:43:48

    @ni***5: Én meg első lehettem volna, de ennek nincs értelme, úgyhogy nem is írtam ki.

    persze lehet, h vmit én értek félre így hajnaltájt sokadszorra kiborulva azon, h még mindig a kognitív egyensúly elméletével támaszt alá különböző baromságokat a jegyzet szerzője. tárgy és név nem fontos, csak röviden, mi is az a kognitív egyensúly: van A, B és C - ezek közül általában kettő személy, a harmadik lehet tárgy, entitás (pl. csoport, vagy a társadalom). a három izé között vmilyen (pozitív vagy negatív) viszony van, a lényeg, h ha összeszorozzuk őket, nem lehet negatív az eredmény. Pl. +*+*-=- -> ez instabil rendszer, rövid távon változásnak kell beállni. vagyis pite vagy megszereti a babot, vagy nem a barátom többé..



    (amúgy a google képkereső néha egészen érdekes dolgokat produkál. a "bab" kulcsszónál pl rögtön a második oldalon..)

    2009. május 10., vasárnap

    kötelező

    lenne írnom a beadandót, illetve tanulni a szerdai zh-ra. de mivel az elmúlt 7-8 órát college humor videók nézésével töltöttem, inkább azokra mondom: kötelező. geekeknek bleep bloop, a többieknek pedig mindegyik másik.

    2009. május 6., szerda

    meglepetés - 101

    annyi kisebb-nagyobb meglepetés ért az elmúlt néhány percben, h twitterek sorozata helyett inkább veszem a fáradtságot és írok egy bejegyzést. addig sem kell az idióta és értelmetlen szervszoc beadandóval foglalkoznom.

    van új iamx album!!!! már nagyon vártam, h legyen, mert az előző kettőt kívülről tudom. szóval épp most töltöm és izgulok, nehogy olyan csalódás legyen, mint az új yeah yeah yeahs (amit meg kb mindennél jobban vártam). hopp, lent is van. ahhoz képest, h sorra szarnak (zárnak) be a torrent oldalak, iszonyat gyorsan jön minden.

    igazából a nagyobb meglepetés az volt, h lesz új manson lemez is, amiben ismét közreműködik twiggy ramirez!!!! illetve nemcsak közreműködik, hanem újra tag (kibékültek)! aki nem tudja, h ez mekkora dolog: ez kb olyasmi, mintha egyszer csak slash azt mondaná axl-nek, h jólvanbazmeg ketten jelentjük ezt a bandát, visszaszállok és csináljunk megint egy fasza lemezt, ami illik ehhez a névhez. persze ez utóbbi soha nem fog megtörténni, ti pedig valszeg még mindig nem tudjátok, mi olyan nagy dolog ebben, úgyhogy nem ragozom tovább.

    ja, még ilyen búnusz meglepi, h ez a százegyedik bejegyzés (ami nem jelent semmit) és legalább nem zombikról beszéltem. hö.

    2009. április 23., csütörtök

    tavacs van

    hát igen, már egy ideje le akartam cserélni a téli kinézetet és ez lett belőle. a háttér színét nem bírom eltalálni, de már így is sokkal-sokkal több időt szartam el vele, mint amennyit ér az egész. szóval majd lehet, h töltök én is kész skint vagy lehet, h leszarom, mert egyesek úgyis csak readerben olvasnak, minek az egész felhajtás.

    amúgy vége a kérdőíves melónak, jövő héten lesz lóvé. szigetjegy már megvan, a többi folyamatban, a britt tudósok pedig mindenféle hülyeségeket írnak össze. megjelent a várva-várt left 4 dead kiegészítő csomag (survival pack), ami annyira leterhelte a szerverek - mindenki ezzel játszott a megjelenés után -, h nem tudtam kipróbálni az új survival pályát (lighthouse). mindegy, legalább végigzúztam néhány amatőrrel a dead air pályát, már hiányzott.

    a dead like me-ből két rész van csupán hátra, amiket nem akarok megnézni, mert akkor vége lesz.. lemaradásom van fringe és sarah connor terén és lassan a skins harmadik évadát is meg kéne már nézni. a jó hír, h amint kimozdulok, elfelejtem ezt a sok szarságot (öö...izé..csak viccelek ám) és.. sörözni akarok a dunaparton, borozni a gödör előtt, egész éjszaka mászkálni a városban egyik buliból a másikba és most már nagyon ott akarok lenni vmelyik fesztiválon!! égy-re pedig nem megyek, bocs.

    2009. április 15., szerda

    tofu the vegan zombie

    kíváncsi lennék, h ha bevezetném azt, h csak a saját életemben történt dolgokról írok (tehát sorozat, játék, stb kizárva), akkor meddig nem lenne bejegyzés..

    tart még a dead like me mánia, végeztem az első évaddal, attól tartok a második sem fog túl sokáig tartani. közben nézegettem a sorozat imdb-s adatlapját, illetve h a színészek miben játszottak még és találtam egy gyönygyszemet. picit tim burton-ös és a csaj szinkronja a kedvencem a dead like me-ből (ellen muth). ja, és zombis..

    Tofu the Vegan Zombie in Zombie the Dearest:



    itt van jobb minőségben, plusz infók, stb: tofutheveganzombie

    2009. április 12., vasárnap

    dead like me

    az aktuális kedvenc sorozat neve. összesen két évad van (14 és 15 rész), szóval nem vészes, hamar végig lehet tolni. nem akarok lelőni semmilyen poént, csak a főcímet linkelem (embeddelem, ha pontosan akarok fogalmazni). sztem ez is elég meggyőző - ha az én ajánlásom vagy az imdb-s 8,9-es értékelés nem:


    2009. április 10., péntek

    gamez

    arra gondoltam, h csinálok egy másik blogot, ahol végre nyugodtan írhatnék a pc játékokról, amikre aktuálisan rákattanok. hosszan, videóval, easter egg-ekkel, trükkökkel. tök szívesen csinálnám, mert egyrészt nagyon érdekel, másrészt vmennyire maradandóvá tehetném az élményt, ráadásul itt nem untatnék vele senkit. (tippem szerint az van, h túl keveset írok itt játékokról az igényeimhez képest, de túl sokat a tietekhez viszonyítva) van azért néhány probléma a dologgal:

    - a játékok így is több időt vesznek el az életemből, mint kéne (egyrészt ugye kéne tanulni, meg művelődni, másrészt pedig lassan befigyel a "get a life" szindróma)
    - mi legyen a neve?
    - ki fogja azt olvasni?

    na jó, megyek és olvasgatom még kicsit a half-life 2 wiki-t (!), alszom egyet (kettőt) a dologra és majd kitalálom.

    2009. április 8., szerda

    i feel sick..

    ma több dolog is történt velem, nézzük sorban:

    - nyolcra mentem suliba (!!!!)
    - több hónap telefonálgatás után végre sikerült összehoznom a találkozót a retextiles arccal és a holnap háza egyik vezetőjével
    - visszafeküdtem aludni (lásd: első pont)
    - felébredtem és nemsokára gyanús lett, h szalmonellás volt a tojás, amiből a rántottát készítettem (most tuti kiderül, olvassa -e vmelyik családtagom a blogot)
    - megnyertük a ráday-s csocsó bajnokságot törökkel, amire nagyon büszkék vagyunk még akkor is, ha összesen négy csapat volt. ja, egy tálca sör volt a nyeremény.
    - a "bajnokság" után még játszottunk párat, levezetésképpen. ekkor már egészen gyanús ez a szalmonella dolog. szédültem, enyhe hányingerem volt és kb a rudakba kapaszkodtam (ilyen már volt persze, csak most nem voltam részeg)
    - pár óra ágyban fetrengés (és hidegrázás) után sikerült a gép elé ülni és beütni a google-ba, h "szalmonella tünetei". nos nagyjából olyasmi, mint nálam, csak durvábbak. szóval még reménykedem. viszont azt írták, h ha felmerül a gyanú, nem szoptathatok..

    azért holnapra csak összekaparom magam és elmegyek a holnap házába, este pedig elpusztítjuk dáviddal a nyereményt. addig is..azon agyalok, h hol lehet az a bizonyos szülinapos? persze most nem sok hasznomat venné...

    na jó, lehet, h csak sima gyomorrontás, vírus, stb. most nagyon aktuális: no para, don't fosch.

    UPDATE: nem szalmonella volt. már jobban vagyok, mindenki fellélegezhet.

    2009. április 7., kedd

    hajnali twitter down

    most épp csak javítják, frissítik, mittomén. ez a kép fogadott:



    csak annyit akartam írni, h 647-nél járok épp, még négy boríték van hátra, szóval nyugodtan fekszem le aludni, holnap délutánra bőven megleszek (és legközelebb sem leszek szívbajos..mondjuk ha 900-ról lenne szó....). jó éjszakát!

    2009. április 6., hétfő

    robot

    szóval 585 kijavított kérdőívnél tartok éppen (összesen kb 800 lesz), kezdek kicsit homályosan látni, a hátamból pedig kivehetné valaki azt a rengeteg kést és tűt... persze túlzok egy kicsit, azért annyira nem vészes a dolog. csak néha meg kell állni pihenni. most pl megyek és megeszem a mai második (és ezzel a héten/hónapban utolsó) halkonzervemet, miközben nézek vmit (leginkább south parkot).

    egyébként ha sosem szívok nagyon nagyot azzal, h mindig, mindent az utolsó pillanatra hagyok, akkor sajnos nem fog változni a helyzet. legalább egy nagy pofára esés kéne hozzá..

    milyen érzés zombinak lenni?

    iszonyat jó képregény egy piáló hokijátékos zombiról, aki ha éppen nem a sátánnal és istennel pókerezik, akkor "túlélő nördöket" szívat.. néha pedig random kockák is befigyelnek. érdemes az elejéről olvasni.


    éppen

    ezt hallgatom most. igazából nagyon várom a voltos koncertet.



    és ezt a képet találtam véletlen:

    2009. március 31., kedd

    sebastian's voodoo

    egy rövid animációs film, sztem tök jó:



    itt megtekinthető jobb minőségben, plusz találtok infókat, korábbi munkákat: http://www.pixelnitrate.com/

    2009. március 27., péntek

    bölcsesség

    az a jó a fesztiválokban, h amikor másnap(osan) felkelsz, nem kezdesz el filózni az előző napi hülyeségeken, amiket műveltél. nem rágod magad egész nap, mert nyomni kell tovább. épp szusszanni, kajálni van időd és pörögsz megint. nincs idő szarakodásra. a végére pedig annyira elfáradsz (és vagy kielégülsz), h már csak az ágyba dőlni van erőd, otthon. 10-12-14 óra alvás után felébredsz, visszazökkentél a rendszerbe, az előző pár nap egy külön világ, mintha nem is lett volna teljesen igaz. egyre veszítenek súlyukból a szarult sikerült szituációk, rossz emlékek, míg szép lassan már tényleg csak egy fasza élmény lesz az egész. no para. ezt nem lehet megcsinálni évközben, bárhogy is próbálom.

    2009. március 24., kedd

    értelmetlen

    a jó ideje tartó és mindenféle rendszert nélkülöző hangulatváltásaim alapján terhes vagyok és kb a harmadik, negyedik hónap környékén járok. még senki sem gratulált, ez elszomorít. közben néha mégis úgy érzem, ez a legjobb közeg, ahol eddig voltam és ahol lehetek egyáltalán. hüpp.

    szóval nem is tudom, mi van. talán jó hír, h a szarabb hangulatból nem csupán zene/sorozat/játék tud kirángatni, hanem emberek is. hoppá.

    a bioshock pedig jó példa arra, miért nem játszom horror játékokkal (egyedül). tudom, h ellentmondásos, de lehet, h ez lesz a példa arra is, h mi miatt kezdtem el horrort játszani. szóval továbbra sem tervezem, h felnövök és az is messze van még, mikor ebből a naplóból blog lesz.

    2009. március 20., péntek

    stalin zombies

    ma hihetetlen gyöngyszemre bukkantam itt. nézzétek végig, sztem zseniális és a végére még a zene is jó lesz. egyszerűen nem találok szavakat. (a pontos cím: anj - gorbachev)


    2009. március 18., szerda

    mai kaland

    szűcs dávid vagyok, 24 éves, egyetemista. a műszakin tanulok logisztikát. igen, kék multit szoktam szívni leggyakrabban. most is van nálam. 10 vásárlásból 8-ból ezt veszem. ha nem, akkor pall mallt. kb két éve tértem át. 18 éves korom óta dohányzom. a szüleimmel élek. nincs ismerősöm, aki piackutató, marketinges vagy szociológus lenne.

    szűcs dávid vagyok, 24 éves, egyetemista. a közgázon tanulok szociológiát. igen, utálom a multit, soha nem veszek, tényleg csak akkor, ha nincs más (fesztiválon a multi sátorban..). most van nálam ugyan egy doboz, de csak azért, mert azt mondták, hozzak. azért elszívom majd. 10 vásárlásból általában 10 bond, ha éppen több pénzem van, akkor pall mall (esetleg marlboro). jól hallotta, nem multi, pall mall. a bondra akkor tértem át kb amikor megjelent. mert olcsó és ízlik. 16 éves korom óta dohányzom. koleszban lakom. van marketinges ismerősöm, szociológus is nyilván, mivel én is annak tanulok.

    bár az első verziót adtam elő, mégsem hívtak be. így 20 perc után 1200 forintnyi spar vásárlási utalvánnyal a zsebemben leléptem. az egész vhogy taszít g. judittól, az irodáig és a betanított hazugságokig minden. az egy dolog, h így nincs értelme (hacsak nem egy szociálpszichológia kísérlet része, mert így aztán tényleg senki nem fog gyanakodni, h valójában vmi egészen mást mérnek fel velük), de még kényelmetlenül is érzem magam. na mindegy.

    közben megállás (és lassan ész) nélkül vállalom be a szocos munkákat. eddig 1800 kérdőív bevitelénél és négy kérdezős alkalomnál tartok. idén én fizetem a szigetjegyem.

    2009. március 15., vasárnap

    még webcomic

    új, ismét stumble-nak köszönhetem.

    2009. március 14., szombat

    nemtudokcímet

    nem szeretem a facebookot. borzasztó igénytelenül néz ki, tele van idegesítő "szolgáltatással" és egyáltalán nem érzem a közösségi fílinget. és azt is utálom, h meg sem kérdezte, milyen nyelven szeretném használni, beállította magát csak úgy magyarra (vonatkozik az új electronic arts-os játékokra is!), aztán meg ilyeneket ír ki: "1 személy ismerősnek jelölt van". ne már.

    kevesebb alkoholt.

    játékok. közben újabb gyöngyszemre találtam, beyond good & evil névre hallgat. a fejlesztőknek iszonyat hangulatos világot sikerült felépíteni, a zenékről és a karakterekről nem is beszélve. előkerült egy régi kedvenc is: little big adventure 2 - az egyik legjobb kalandjáték, amivel valaha játszottam.

    meló. megyek holnap csepelre és lesz majd biztos forradalom is, meg ébredj magyar! a kérdőívezés kicsit jobban érdekel, főleg, h ez most más lesz, mint a korábbiak. csepel legelmaradottabb részére megyünk, valszeg nem lesz könnyű.

    egyéb. több időt akarok. túl sokat alszom. nincs kedvem olvasni (körre, szakszemre). nem mentünk bécsbe, de mér? nincs semmi izgi. ray of lightot továbbra sem bírom megunni.

    jjaaa és disney channel?? jonas brothers???? purity ring???????????????

    2009. március 8., vasárnap

    újabb sorozat..

    hát igen. hiába kezdtem el nézni a how i met your mothert, mégsem azelőtt ültem egész szombat éjjel, illetve vasárnap hajnalban és délután..



    nem a legjobb sorozat a világon, de lekötött annyira, h most ne legyen kedvem semmi mást csinálni, csak tovább nézni, ameddig van elkészült rész. de kuba teaház lesz mindjárt..szóval majd utána folytatom. (mi lesz, ha majd tényleg elkezdem nézni a lostot és bejön? az öt évad..)

    2009. március 4., szerda

    folytatásos

    fordítanom kéne, meg olvasni körre, ez magyarázza, mivel játszom éppen. nagyon egyszerű, te is játszhatod otthon. ami kell hozzá: számítógép, internet csatlakozás, böngésző, ami megjegyzi a korábban látogatott oldalakat. most pedig már csak annyi a dolgod, h beírsz egy betűt a böngészőbe és kiírod az első három/öt oldalt. bárki-bármit mond, ez sztem érdekes. vagy csak ennyire szenvedek? mindegy, álljon itt az első öt érdekesebb betű (billentyűzet szerint):

    w: wizzair, youtube, ipon, twitter, iwiw. ezek szerint a youtube és az ipon az általam két leglátogatottab oldal. a youtube kicsit meglep..

    e: elte etr, easyjet, est.hu és két rapdishare keresés. különösebben nem érdekes, csak annyit mutat, h zsoált három heti géphasználatának nyomai nem tűnnek el olyan könnyen. hoppá! akkor itt a youtube-ért is a felelős!

    r: ryanair, rapidshare, ráday klub, ipon, googlemaps. hát igen, a sokadik fapados légitársaság, ez sem oly meglepő, mint ahogy a rapidshare sem. viszont a ráday klub hogy kúszott fel eddig? talán az is számít, mikor nézted utoljára (pár napja, de előtte kb pár hónapja). az ipon itt is az élmezőnyben (iPON! hardver és szoftverrek, tesztek, webshop, fórum; meg persze néha tényleg odakattintok).

    t: tek09blog, twitter, proxybox (torrent search engine), tekneptun ééééés ipon (http://ipon.hu ..szoftver..tesztek..). tényleg számít, h mikor utoljára. biztos ezerszer többet twittereztem, mint ahányszor a tek blogot néztem..arról nem is beszélve, h melyikben van több "t".

    u: uni-corvinus, neptun.uni-corvinus, valutaárfolyamok (megaport), ndever's music profile és a gmail fiókom (godisbuddhist). miért nincs itt a youtube?

    na jó, megcsinálom a billentyűzet első sorát. tehát akkor:

    i: természetesen ipon, iwiw, index, imdb, proxyboxonline. hát az iwiwet szégyellem kicsit, igazából nem járok én fel annyit, csak ma voltam fent sokat, kerestem azt az idiótát (mester szilvia néven fut), aki képes volt elhinni, h ha továbbküldi minél több embernek azt a bizonyos microsoftos e-mailt (spamet, hoaxot), akkor kap többezer eurót! WTF????? csak annyit írtam neki, h ne zaklasson ilyen hülyeségekkel, de igazából azt kellett volna, h te tényleg ennyire segg hülye vagy???? bocsánat. felzaklatnak ezek a dolgok. az index, imdb nem szorul magyarázatra, a proxybox pedig egy proxyoldal, h tudjak a koleszból is torrentezni.

    o: ipon, port.hu, amazing superpowers (lásd egy korábbi bejegyzésem), két proxybox (torrent). no, vajon, mi lesz az első a p betűnél?

    p: hoppá, nem az ipon, még csak benne sincs a top 5-ben: prohardver, port.hu, pite blogja, proxybox és puruttya. na igen, pitével való ismeretségemnek két helyezettet is köszönhetek innen..

    hát ennyi volt mára, holnap (vagy vmikor) folytatom a középső sorral. addig is sok boldogságot mindenkinek!

    2009. március 3., kedd

    twitter helyett

    még mindig rossz a twitter, így rá vagyok kényszerítve, h bejegyzést kreáljak az aktuális félmondatokból. egyrészt azt álmodtam, h rövid a hajam (ilyen zsoltis rövid, a tudatalattim nem volt túl kreatív ezzel az álommal - zsoált tegnap vágatta le a haját) és tök jó volt. szóval megint ezen agyalok, de asszem vmi hatás még kell, mert ilyen már volt és akkor sem mertem megtenni a szükséges lépéseket (elmenni fodrászhoz). másrészt - szintén álmomban - verekedtem is, de az végülis nem volt olyan nagy dolog. viszont ismét kezdek kicsit antiszoc lenni, ami több dologgal is összefüggésben van és ez a kép jut az egészről eszembe:


    2009. március 2., hétfő

    twitter is down

    Something is technically wrong. Thanks for noticing—we're going to fix it up and have things back to normal soon - írja a twitter, amikor nem működik. cserébe egy képet ad:



    amúgy csak azt akartam twitterni, h kész az "o" betű is. nem fogom az összes videót postolni, mert fent van/lesz mind a tek09.blog.hu-n. majd a végső videót. húha.

    2009. március 1., vasárnap

    d

    amazing superpowers

    webcomic, most dobta ki stumble, elsőre jónak tűnik.


    2009. február 28., szombat

    egy újabb wtf

    viszonylag stabil tényként kezelem, h a legtöbb hiba, rendszerösszeomlás, vírusfertőzés, zombi géppé alakulás, stb. legalább 70-80%-a a felhasználón múlik. nem biztos, h tök hülye az illető, az is lehet, h csak lusta. vagy nem érdekli (vki majd úgyis megoldja/reinstall/új gép). persze előfordulhat, h csak figyelmetlen. bár ez utóbbival nehéz magyarázni az önkéntes vírustelepítéseket (sokakban ugye megvan a reflex, h olvasás és agy nélkül a "next" és az "ok" gombokra klikkeljenek). pebkac.

    DE! mi az, h vki egy "fun.xls.exe" file-lal akarja megfertőzni a gépem?? ez már tényleg pofátlanság! fun.xls.exe? ennél nem is tudom, mi ordítaná jobban, h NE TÖLTS LE, VÍRUS VAGYOK! talán egy 10 megánál kisebb sex.avi.exe (a sex ízlés szerint cserélhető anal/lesbian/fetish/animal/... szavakra). egyrészt mi az, h egyszer csak (asszem vmelyik torrent) oldal letöltésre ajánl egy file-t, teljesen random? a fun.xls amúgy még nem is lenne annyira amatőr, de ott van az exe a végén!!!!! akkor minek az xls?? ha vki egy kicsit is tisztában van a kiterjesztésekkel, akkor az exé-ről valszeg jobban tudja, h mi az, mint az xls-ről (előző egy programot indít el nagy valószínűséggel, míg utóbbi az excel file-ok formátuma). hát szóval..gratulálok a kedves fejlesztőknek.

    2009. február 27., péntek

    ezek történtek

    tegnap este. röviden, címszavakban:

    - kínai póker
    - enyhe alkoholmérgezés
    - beszólás négy biztonsági őrnek
    - karaoke a közgáz pincében (firestarter)

    2009. február 26., csütörtök

    mi van!?

    történt nem is olyan régen, h az egyszeri blogger próbált egy youtube videót embeddelni rendes bejegyzés helyett és a keresés több ízben is a következő eredménnyel ért véget: "This video is not available in your country"

    mi van!? miért nem? ezen még a proxy oldal sem segít.. kicsit jobban érezném magam, ha vki egy legalább viszonylag értelmes/elfogadható magyarázattal szolgálna. kicsit utánanéztem, de csak ezt találtam, sajnos a felkínált lehetőségek már nem léteznek ("Google Free Proxy Server via Language Translation Is Gone"). és továbbra sem világos, miért nem lehet megnézni egy több, mint 10 éves manson klippet csak úgy, ingyen. amúgy a dope hat-ről van szó.

    hirtelen pite sietett segítségemre, így egy másik videómegosztón megtaláltuk a klippet. nézzétek. érdemes a szövegre is figyelni.


    2009. február 22., vasárnap

    visszatérni

    a normális kerékvágásba még mindig nem sikerült. bár már "időben" fekszem és kelek, azért még nem az igazi. csomó tennivaló van, amiket szép lassan intézgetek, mégis úgy érzem, nem haladok. tegnap pl viszonylag sok hasznos dolgot csináltam (food not bombs, két gép készre telepítése és összeszerelése, fél nagytakarítás), mégis vhogy haszontalannak tűnik az a nap is.

    bár ha jobban belegondolok, mi volt három héttel ezelőtt..igen, rémlik. nagyjából ez az érzés. hoppá. akkor mégiscsak visszarázódtam. talán kicsit lustább vagyok (sic!), mint általában, de érzem, ez lassan elmúlik. tervekkel is jól állok - mint mindig: szakszeminárium választás (ami már a diplomaírással kapcsolatos), kördolgozat megírása (amihez ugyanannyira semmi kedvem, mint eddig bármelyik korábbi évben) és danci vámpír könyveinek megkeresése a hét második feléig. ez utóbbi talán kilóg a sorból, de meg kellett említenem, ugyanis jelenleg emiatt parázom leginkább.

    és eközben egyre biztosabb vagyok benne, h mennem kéne jövőre elte prog-matra (most már asszem prog-info). hát igen. igazság szerint ennek sokkal hamarabb el kellett volna már jönnie és réges-rég vmelyik hl2 moddal kéne foglalkoznom. mondjuk ebben részt vehettem volna én is:



    na, csak sikerült belinkelnem ezt a videót vmilyen ürüggyel. amúgy megint hl-es álmom volt. tegnap pedig egy rémálom is befigyelt: egyik ismerősöm terhes lett. én voltam az apa. sosem paráztam még ennyire..

    a kubai bejegyzés pedig érik.