mjúzik

az új manson album, a the high end of low igazából nem is olyan rossz. mondjuk annyi előnnyel indult, h ettől már tényleg nem vártam semmit. a marilyn manson életmű megcsúfolása a golden age of grotesque-kel kezdődött, ami igazából még elment volna, ha az az utolsó album és brian hugh warner beismeri, h ennyi volt a bandában, majd vmi máshoz kezd. de még akkor is az elfogadható kategóriába esett volna a golden, ha utána egy überfasza albummal rukkolnak elő, nem pedig a szánalmas, leginkább szerelmi bánat (!!) ihlette eat me-vel, ahol az egyik sláger szám reférenje: don't break my heart and i won't brake your heart-shaped glasses.

a lényeg tehát, h valóban nem vártam sokat és ehhez képest pozitívan csalódtam. na igen, ha nem tesszük magasra a lécet, nem olyan nehéz átugrani. főleg nem mansonéknak, akik ismét teljes értékű tagként lehetnek büszkék twiggy ramirezre (alább markolja manson combjait). visszatérése miatt antichrist superstar kaliberű lemezt ígértek, ebből persze nem lett semmi. a végeredményre azt mondanám, h ha muszáj még mansonéknak új albumokat ontani, akkor ez valamiféle minimumot határoz meg, hallgatható (last.fm-en nagyon kúszik felfelé), néhol pörgős, néhol szenvedős, néhol beteg, de igazából nem hasonlítható a korábbi albumokhoz. a voltos koncertre meg külön kíváncsi vagyok, mert már a golden age turné pesti állomásán sem nyújtottak nagy teljesítményt, rutinelőadásnak tűnt az egész. persze ilyen várakozásokkal a koncertben is könnyen pozitívan fogok csalódni..

az új gossip viszont tök jó első hallgatás után, nagyjából egyetértek a quartos kritikával. az új iamx-et pedig már szénné hallgattam, de még mindig nem unom (itt már van különbség a quart kritikusaival). szóval ez utóbbi kettőt mindenkinek tudom ajánlani, míg a manson albumot csak kiábrándult fanoknak.