a mai nap során egy csomó rekordot döntöttem.
- leghosszabb egyhuzamban eltöltött idő könyvtárban
- legtöbb könyvtárban (2) megfordulni egy nap alatt
- legtöbbször (asszem 5) belépni egy könyvár bejáratán egy nap
szóval, igen ma könyvtárban töltöttem a napot, gép nélkül (ami bent van pc, azt nem sorolnám ebbe a kategóriába), játék nélkül, sör nélkül, zene nélkül és egyáltalán minden olyan dolog nélkül, amit általában megszoktam, h körülöttem van. az új szituációhoz - rendkívüli alkalmazkodóképességemnek köszönhetően - meglehetősen hamar hozzászoktam, egy idő után a folyamatosan zörgő légkondi, a halkan susogó emberek, a szolid, de állandó neszezés és a viszonylagos csendet időnként megtörő néhány telefonáló paraszt már nem zavart. kezdtem tehát otthonosan érezni magam és mivel az olvasandó szöveggyűjtemény elképesztően unalmas szemelvényekkel indult, sikerült is elaludnom. később ezen az állapoton is túllendültem, innentől kezdve pedig egész hatékony voltam és egy csomó hülyeséget sikerült elolvasni, megjegyezni - közben csak egy cigit szívtam el, az is inkább szocializációs cigizés volt.
annyira furcsán bizsergető érzés tud lenni, amikor egy olyan - elméletileg tökéletesen hétköznapi, mondhatni, szürke - tevékenység, mint a könyvtárban tanulás, az újdonság erejével hat rám, kiragad az addig megszokottból, új helyzetek elé állít. elméletileg ezeket a helyzeteket keresem a hétvégi berúgásokban, a fesztiválokon, a játékokban, a filmekben, az utazásban (ezért nem fontosak a múzeumokat és klasszik látványosságokat annyira) és persze a zenében is. de annyira sikerült elszakadni a "hétköznapi valóságtól" (idézőjel azért jár neki, mert igazából nem létezik), hogy a leghétköznapibb dolgok képesek rám ilyen furcsa hatással lenni. mintha szerepet játszanék, vagy küldetést teljesítenék, outsider vagyok, akinek mégis sikerül beépülni.. ugyanilyen érzés volt, mikor egyedül mentem be egy órára, vagy amikor legutóbb korán keltem, ilyen érzés volt a három temetés, amint eddig voltam.
még egy sor ilyen hétköznapi tevékenység, szituáció, szerep van, ezek között az alkalmi munkák is, vhogy mindegyiket a borzasztó szürkesége színezi ki számomra. lehet, h így lehet túlélni a szar dolgokat (legalábbis rövid távon)? vagy csak a csomó virtuális valóság után egzotikumnak számít a "valóság"?
- leghosszabb egyhuzamban eltöltött idő könyvtárban
- legtöbb könyvtárban (2) megfordulni egy nap alatt
- legtöbbször (asszem 5) belépni egy könyvár bejáratán egy nap
szóval, igen ma könyvtárban töltöttem a napot, gép nélkül (ami bent van pc, azt nem sorolnám ebbe a kategóriába), játék nélkül, sör nélkül, zene nélkül és egyáltalán minden olyan dolog nélkül, amit általában megszoktam, h körülöttem van. az új szituációhoz - rendkívüli alkalmazkodóképességemnek köszönhetően - meglehetősen hamar hozzászoktam, egy idő után a folyamatosan zörgő légkondi, a halkan susogó emberek, a szolid, de állandó neszezés és a viszonylagos csendet időnként megtörő néhány telefonáló paraszt már nem zavart. kezdtem tehát otthonosan érezni magam és mivel az olvasandó szöveggyűjtemény elképesztően unalmas szemelvényekkel indult, sikerült is elaludnom. később ezen az állapoton is túllendültem, innentől kezdve pedig egész hatékony voltam és egy csomó hülyeséget sikerült elolvasni, megjegyezni - közben csak egy cigit szívtam el, az is inkább szocializációs cigizés volt.
annyira furcsán bizsergető érzés tud lenni, amikor egy olyan - elméletileg tökéletesen hétköznapi, mondhatni, szürke - tevékenység, mint a könyvtárban tanulás, az újdonság erejével hat rám, kiragad az addig megszokottból, új helyzetek elé állít. elméletileg ezeket a helyzeteket keresem a hétvégi berúgásokban, a fesztiválokon, a játékokban, a filmekben, az utazásban (ezért nem fontosak a múzeumokat és klasszik látványosságokat annyira) és persze a zenében is. de annyira sikerült elszakadni a "hétköznapi valóságtól" (idézőjel azért jár neki, mert igazából nem létezik), hogy a leghétköznapibb dolgok képesek rám ilyen furcsa hatással lenni. mintha szerepet játszanék, vagy küldetést teljesítenék, outsider vagyok, akinek mégis sikerül beépülni.. ugyanilyen érzés volt, mikor egyedül mentem be egy órára, vagy amikor legutóbb korán keltem, ilyen érzés volt a három temetés, amint eddig voltam.
még egy sor ilyen hétköznapi tevékenység, szituáció, szerep van, ezek között az alkalmi munkák is, vhogy mindegyiket a borzasztó szürkesége színezi ki számomra. lehet, h így lehet túlélni a szar dolgokat (legalábbis rövid távon)? vagy csak a csomó virtuális valóság után egzotikumnak számít a "valóság"?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése