ha minden jól megy, akkor holnap végzek az utolsó két tárggyal. mármint az utolsó tárgyaimmal, nem lesz több - a szakszem nem tantárgy, nincs vizsga, stb. nem készülök semmi extrával erre a különleges alkalomra, bár az ünneplés azért nem lesz szokványos, a nehru parton sörözünk majd egy felfújható medencében. hádé kolléga remélhetőleg utoljára keseríti meg az életem a hülyeségeivel és az 50-80 éves szakirodalmával és azt, h még az utolsó pillanatban mennyire szenvedek ezektől, talán jól mutatja, h két nap alatt két bejegyzést is írok a blogra.
tegnap este fejeztem be a pop, csajok, satöbbi könyvet, amit talán korábban (mondjuk 6-10 éve) kellett volna olvasnom, de igazából mai fejjel is tetszett, néha sikerült azonosulni az egyébként 35 éves főszereplővel. a vége nem annyira jön be, de nem is olyan fontos, hiszen nem a sztori a lényeg. a történet inkább csak egy keret a folyamatos filózgatásnak (életről, zenéről, kapcsolatokról, emberekről és megint csak zenéről). rob folyamatosan top ötös listát készít mindenféléről, ami nagyon mókás elfoglaltság tud lenni, főleg tanulás helyett, szóval megpróbálom összeszedni az öt legjobb albumot (abc sorrend lesz):
björk - vespertine
marilyn manson - antichrist superstar
muse - origin of symmetry
paul kalkbrenner - berlin calling
slipknot - slipknot
system of a down - mezmerize/hypnotize
igen, tudom, h ez hat. és azt is, h elég kommersz és sokkal menőbb lett volna, h olyanokat írok bele, h kilimanjaro dark jazz ensemble vagy fuck buttons. hülyeség ez az ötös lista..

váó. több dologra.
VálaszTörlés