az új radiohead album zseniális, általában a harmadik kör után veszem rá magam nagy nehezen, h betegyek mást is, nehogy megunjam. persze akkor sincs nagy baj, maradt még felfedezendő album tőlük, pl. a kid a. ja, asszem elmúlt a lelkiismeret furdalásom (félig) az in rainbows meg nem vétele miatt, aki szintén szeretne könnyen üdvözülni, itt megteheti: king of limbs.
pj harvey let england shake című új albuma lehetne visszatérés a gyökerekhez, legalábbis a név alapján, de abszolút nem erről van szó. a white chalk nyomán halad tovább, annál azonban kísérletezősebb és most már egészen biztos, h polly nem fog újabb stories vagy uh huh albumot kiadni. ez nem feltétlen baj, mondjuk ezt az új albumot nehezebb lesz megszeretnem, mint a white chalkot - az valójában egyáltalán nem volt nehéz.
egyszer nekiállok végignyálazni az eddigi fesztiváljaim line-up listáit és kigyűjtöm azokat a zenekarokat, akikért ma sokat fizetnék/utaznék, csak h lássam őket. utána pedig elmegyek berúgni, lehetőleg annyira, h rögtön el is felejtsem a végeredményt. az újabb zenekar, akikre mostanában kattanok rá, a peaches, akiknek a koncertjéről kijöttem tavaly szigeten - inkább piáltam ismerősökkel. elég volt pár szám, meg az a 10-20 perc a csöcsös-pöcsös jelenségből, ma azért inkább bent maradnék. na jó, ez talán nem akkora érvágás, nem sokkal később láttam őket berlin fesztiválon, azon a bizonyos listán pedig lennének sokkal fájdalmasabb nevek, akiket megnézhettem volna, pl.: placebo, iggy pop, radiohead, muse, kaiser chief..

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése