moszkva 1

moszkva tök izgi hely, de nem igazán élhető. ez az alapigazság visszhangzott a fejemben, amikor egy órája (!) álltam a vnukovoi reptéren a shuttle buszban és még mindig nem történt semmi. hogy miért indult el velünk a busz a repülő felé, hogy egy perccel később megálljon csak úgy és bármiféle tájékoztatás nélkül egyszerűen csak álljon ott? miért nem lehetett volna úgy intézni, hogy akkor indul el velünk, amikor már kész a repülő és egyből odavitte volna az utasokat? because, fuck you, that's why! jutott először és még másodszor is eszembe a frappáns válasz, aztán megérkezett az igazi: mert ez moszkva. ez oroszország. és itt így mennek a dolgok.

szép, de hol van a nap??

azért azt még mindig nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen csak annyit hallottam, ezt az érdekes, de nem élhető dumát kint, hogy a végére elhittem vagy valóban nekem is ez a konklúzió öt nap után. így maradnék a kényelmes és óvatos kicsit ez-kicsit az középútnál. az biztos, hogy örülök, hogy kint voltam és azon túl, hogy a napot nem túl sokat láttam, ezen a reptéri álldogáláson kívül nem igazán volt rossz tapasztalatom. még a szállást is megszerettem, pedig első hallásra nem tűnt túl hívogatónak, de pite felkészített: egy pici lakásban bérel szobát egy feltehetően leszbikus orosz csajjal, a másik szobában pedig egy fiatal házaspár lakik kissé gyogyó, de übercuki gyerkőccel. "ez is olyan moszkva" hangzott az indoklás és ezzel nem tudtam vitatkozni.

valójában örülök, hogy itt laktam. egészen más, távolibb lett volna az élmény, ha becsekkolok egy hostelbe, neadjisten szállodába. miután kihevertem az első napi enyhe sokkot: arra ébredtem, hogy a lakás (velem együtt) hetedik lakója, egy macska fészkelte be magát a fejem mellé, már semmi gond nem volt. hiszen kedves emberek vettek körül és végre kimozdultam kicsit a komfortzónámból, ami új élményeket jelentett. sem a macska, sem a kisgyerek, sem az idióta buisness előadásokat angolul néző csajszi nem idegesített, inkább örültem, hogy ott vannak, mint nem.

miért nincs nap?

és hogy milyen konkrét élmények maradtak meg leginkább? vicces, de az első, ami mindig eszembe jut, abszolút nem kötődik moszkvához: oculus rift. valamelyik nap egy olyan kávézóba mentünk le, ahol nem a fogyasztott italokért, hanem az ott töltött időért kell fizetni. ez amúgy baromi szimpatikus üzleti modell, ugyanis így a hely azért tesz erőfeszítéseket, hogy minél tovább ott maradj és ettől tök más lesz, mint azok a helyek, ahol kaját, piát tudsz csak vásárolni. pl. van egy csomó társasjáték, kellemes háttérzene, hangulatosan kialakított hely és egy xbox360. meg egy srác az egyik sarokban, aki bárkinek szívesen megmutatja az oculus riftet működés közben o_O. az epic citadel unreal engine 3 tech demót élhettem át és bár a fejlesztőknek szánt oculus még elég gyenge felbontással dolgozik, azért az élmény így is nagyon durván meggyőző. ismerős lány annyira sikongatott a virtuális hullámvasút közben, hogy fentről lejöttek az ott dolgozók megnézni, mi történik.

aztán sikerült eljutni az arcade játék múzeumba is, ami tiszta moszkva: tök érdekes, de valójában nem élvezed szinte egyik játékot sem. az igazán játszható darabok analóg játékok voltak: a csocsó hokis megfelelője és egy kosárlabdás, reflexre épülő játék. erről nem találtam hirtelen videót, de viszonylag egyszerű elmagyarázni: van egy bemélyedésekkel tarkított pálya, minden gödörhöz tartozik két szám. a labda mindenképp valamelyikbe esik és innentől a két játékoson múlik, ki kapcsol hamarabb. a lyukakhoz rendelt szám ugyanis a játékosok előtt látható gombokat jelöli és ha a 20 (18?, 21?) gomb közül te találod meg gyorsabban, éppen melyiket kell lenyomni, akkor te lőttél hamarabb a szemben lévő játékos előtti mini kosárra - egy lövés mondjuk 10-ből 2-3-szor talál be, többi esetben tovább pattog a labda.

kosaras játék

első nap volt még egy nagyon durva élményem. miután egész nap gyalogoltunk a szürkeségben és épp arról volt szó, hogy moszkvában mennyire szükség van a színes, kellemes dolgokra, hogy megtörjék a hétköznapi mocskot, belefutottunk egy korcsolyapályába. így néz ki: térkép. nem ám egy ellipszis alakú valami lebaszva a parkba, 'oszt jól van! ki van építve egy pálya sávokkal, alulról megvilágított (!) jelzéssel, mint egy autóversenyes játékban a gyorsító sávok. az egészet pedig körbe lehet sétálni egy fa tákolmányon és nézni a korizókat, hogy az is élvezhesse az egészet, aki nem tud/szeret/mer a jégre menni (én). és amikor már azt hittem, hogy ennél faszább helyen nem is lehetnék az adott pillanatban, akkor megszólalt a caribou-tól az odessa. ez volt az egyetlen eset, amikor azt éreztem, inkább európában, inkább nyugaton vagyok, mint itthon.

ide nem is kell nap

the stanley parable

a játék, amit nyugodtan mutogathatsz nem gamer ismerőseidnek is

day 14. they still think I'm a game designer

hát igen, kicsit nem figyelek oda és teljesül egy gyerekkori vágyam: játékdizájnerként dolgozom. pinball asztal tervezése, első téma: south park. asszem semmi okom a panaszra, hacsak a furán semelyik irányba nem mozduló magánéletemről nincs szó, de arról ugye itt nincs szó.

közben szép lassan megint eljutok oda, ahol még kezdő egyetemistaként voltam: egyáltalán nem olvasok híreket, különösen aktuálpolitikát. pedig én is a metrón okostelefont bambulók egyre szélesebb táborát növelem, meg az index appot használókét, de feltűnt, hogy most már csak a szalagcímeket olvasom el, nagyon kevés cikkre kattintok rá. ebben csak kis szerepe van az index hanyatlásának, ami az egyre igénytelenebb cikkekben jelenik meg leginkább. valójában a tartalommal van bajom. sok, gáz, felbasz éés szép lassan már egyszerűen nem érdekel. engem nem az erőszakos filmek, játékok tesznek érzéketlenné, hanem ezek a hírek. újraosztják a teljes dohánykiskereskedelmet? egy-két kaszinót megnyitnak azért mégis? orbán szobrot döntenek? kibaszott dressz kódot vezetnek be egy egyetemen 2013-ban? jól van.

érdekes ezzel kapcsolatban, hogy bár még mindig azt gondolom, hogy képtelen lennék külföldön élni hosszú távon, azért ilyenkor mindig azzal az illúzióval nyugtatom magam és szarok az egészre, hogy majd kint jobb lesz. furcsa, hogy az életem alapvetően jól alakul, sőt, de mégis olyan elfuserált a közeg (mármint magyarország), hogy mehetnékem van néha.

mindeközben a valve levédette a half-life 3 nevet..

mw2 spray and pray

na, kész az új videó, tunkolás mesterfokon. közben tanulom a sony vegast, alakul a minőség.

hogyismondjam

mivel a blog nem a magánéletemről szól és nem is rinyablog, ezért csak annyit mondhatok, hogy a minap egészen tinédzsernek éreztem magam, mikor a kispál szívrablás című számát hallgatva elérzékenyültem az aktualitásán.

na, de hagyjuk is ezt, éppen berlinbe és moszkvába készülök és megtaláltam a nekem való GTA-t:

mw2 videjó

közben végre elkészült az első mw2-s összevágott videó. ha így haladok, az összes fent lesz mondjuk az mw16 megjelenéséig

már megint

úgy döntöttem, hogy csak kéne írni ezt a blogot, mert igazából fogalmam sincs, mi történt tavaly vagy az elmúlt két hétben. itt legalább egy részét le tudom csekkolni majd.

nem mintha bárki is olvasná ezt, amíg nem szólok, hogy megint írogatok ide, de képzeljétek, több, mint 3 hónapja dolgozom! bejelentett munkahely, korrekt fizetéssel, de az izgibb az, hogy itt: Zen Studios vagyok játéktesztelő. emiatt kb. elmaradt az idei fesztiválszezon, Voltra egy napra sikerült lejutni, hogy megnézzük a Gusgus-t. Soundon ismét melóztunk és spontán kipróbáltuk, hogy nyugdíjasként milyen lehet fesztiválozni úgy, hogy olyan helyre mész, ahol nem jön be a zene. pontosan már nem emlékszem, de szerintem volt olyan, hogy 11-kor aludni mentünk, az alap, hogy vasárnap már jöttünk is haza.

ha már Sound, akkor muszáj elmesélnem, hogy asszem végleg kiábrándultam ebből a fesztiválból. eleinte tetszett, hogy mindenhol valamilyen elektronikus zene szól és azt gondoltam, hogy bár a Volt és a Sziget sokkal jobban passzol hozzám, azért ide is tartozom. de igazából nem. az elektro zenék közül pont azok mennek itt, amiket régen baromira utáltam, ma pedig egyszerűen csak unalmasnak és butának tartok. a közönség pedig..sokáig védtem a Sound becsületét azzal, hogy ide nem csak kigyúrt parasztok járnak, meg műkörmös cicababák és hogy pl. semmivel sem szarabb itt kérdőívezni, mint a Volton. de rá kellett döbbennem, hogy sajna ez az általánosítás nem áll olyan messze az igazságtól mint szeretném. az a tapasztalat, hogy tényleg több a kötekedős arc. tényleg több a bunkó és a másikat totál leszarva bulizó. mindezt megfejelik azzal, hogy olyan elbaszott hangzást csinálnak a nagyszínpadnak, hogy elrontják az egyetlen koncertet, amire igazán kíváncsi voltam (Crystal Castles). mi volt a legjobb az idei Soundon? a délutáni Neo koncert, amin kb. 20-30 ember volt. de persze nem siránkozom, a meló nem rossz, a fizetés sem és mégiscsak Balatonpart, meg minden. jövőre, ha sikerül szállást szerezni, simán megyek. csak nem a fesztivál lesz a középpontban.

aztán volt egy olyan is, hogy Strand Fesztivál, ami csak úgy beesett, 10ezer forintért, ingyen szállással a fesztiválhoz közel - naná, hogy mentünk! persze itt sem hoztuk ki a maxot, már ami a bulizást, az elfogyasztott alkohol mennyiségét vagy akár a balatoni fürdést illeti. első nap szép kényelmesen benéztünk asszem valamikor éjfél körül. a zagar koncertet 3 teljesen felesleges pálinka és 2 sör követte, így nem tudok többet mesélni erről az estéről - igen, az utóbbi időben én is azok közé tartozom, akinek egy jobban sikerült bulit másnap mesélni kell. második este be sem mentünk, mert viharral riogattak, baromira fújt a szél és olyan tök jót Bang!-eztünk, meg iszogattunk, hogy valójában senkinek nem volt kedve megmozdulni. harmadik nap viszont a Quimby meglepően jó koncertet adott - főleg a tavalyi Voltos produkcióhoz képest -, így végül nyugodt szívvel mondhatom, hogy azért megérte megvenni a bérletet és kimozdulni az apartmanból. az est további része a sokadik plusz pálinka, egymás elhagyása, lemerült telefonok és a homály címszavakban foglalható össze.

ja, és nem cigizek több, mint egy éve, hoppá!